Hasznos információk a gyermek és családi fotózásról

 

Az első hónapoktól az első születésnapig tartó időszakban a leggyorsabb a gyermekek szemmel is látható fejlődése, szinte napról napra változnak, tanulnak meg dolgokat.

Először a háton és a hason fekvés az ő nagy feladatuk, ezekből a pozíciókból csillantják meg ellenállhatatlanul ártatlan mosolyukat. Majd jön a hason kitartott póz, a sok kúszás-mászás, a feltérdelés majd ezt követi az egyedül ülés, amikor mindet jobban meg tudnak csodálni, magukhoz venni. Az utolsó feladat, a nagy kihívás az első lépések, a kinyújtott kar, ami a két legfontosabb személyhez viszi, akik felé a bizalma végtelen: szerető édesanyja és édesapja felé.

Mindegyik pillanat csodálatos, megismételhetetlenül egyedi. Éppen ezért érdemes időt szakítani rá, és időről-időre megörökíteni ezeket a perceket.


Ma digitális világban élünk, minden családban van legalább egy fényképező gép vagy a mobiltelefon kamerája, amit végtelen számban lehet elkattintani majd a számítógépen visszanézni az elkészült képeket. Viszont sok esetben ezek a képek a számítógépen is maradnak, csak néha kerülnek elő, időnként megmutatva valakinek.

Egy nálam eltöltött gyermekfotózás pedig a következőről szól: Eljön hozzám egy kedves család, vagy én utazom el az otthonukba, pár óra erejéig beleolvadva az ő érzéseikbe, gondolataiba. Ekkor a legfontosabb a család. Nincs zavaró tényező, nincs rohanás, csak a kicsi és szülei. Játszom az aprósággal, bíztatom, lekötöm a figyelmét… és közben készülnek a képek, az őszinte pillantások, a grimaszok, az érdeklődő tekintetek, a nagy mosolyok. Mindeközben a szülők sem maradnak le a képről, hiszen én örökítem meg őket, a szeretetüket, az összetartozásukat.

Az együtt töltött idő után már ismerősökként köszönünk el egymástól, majd én elvonulva műhelyembe életet és érzelmeket lehelek a képekbe. Igen a fotózás vége nem a képek elkészültét jelenti, hanem az első felvonást. Pont ezért nem adok ki nyers képeket. A festőtől a megrendelő elkérné a vázlatot a festmény helyett? Vagy a varrónőtől a ruhaanyagot venné meg valaki a kész ruha helyett? Ugye nem? :)
Így a titkos „laboratóriumban” megszületnek a képek, a képek melyeket a családnak adok át, melyek hosszú munkával és szeretettel készültek :)
Ezek a fotók aztán eljuthatnak a rokonokhoz, nagyszülőkhöz, albumba rendezve pedig mindig elérhetőek, megcsodálhatóak. Ha több fotózáson is jártok nálam, akkor a pici fejlődését követve, egy teljes idővonal is elkészíthető az albumban. Ahogy növekedett, ahogy a szülők is a gyermekkel változtak, egy igazán szép könyvben, amit 2 éves korától már csodálkozó örömmel lapozhat a kicsi is.

 

Most pedig a pontos részletek


A fotózás a csomag méretétől függően 40 perctől 2 óráig terjedhet, természetesen ezen időtartamok nem csak folyamatos fotózást jelentenek, hanem átöltözést, játékot is. Nem kell megijedni, a fotózás nem erőlteti meg a gyerekeket, olyan mintha egy ismerősnél lennének, ahol játszanak a gyermekkel :)

A fotózást követő 2 héten belül az elkészült képek egy titkos webalbumba kerülnek, ahol már megtekinthetőek. Ekkor, ha szeretne a család rendelhet előhívásokat és albumot is, a felület megkönnyíti a köztünk lévő kommunikációt.
Az előhívások a legkisebb szabványmérettől egészen a poszter méretig rendelhetőek.
Az album pedig magas minőségű FineArt album, mely valódi fotópapírra készül, vastag lapokkal melyek strapabíróvá teszik, kézi kötéssel és a lehető legváltozatosabb kötészeti anyagokkal, a fényképborítástól a valódi bőrön át a textilekig és dizájn anyagokig.

A kiválasztott csomag méretétől függ az átadott képek mennyisége, ha utólag mégis több képet szeretne a család magával vinni akkor természetesen van rá lehetőség, a webalbumon keresztül rendelhetők plusz képek 1000 Ft/db utó munka árért, nagyobb mennyiség esetén kedvezményes csomag árakért is.
Miután minden kész van, akár rendelt a család képeket vagy albumot, akár nem, postán vagy személyesen kerül átadásra a csomag. A fotók nagy felbontásban, teljes méretben találhatóak az egyedi fényképes borítású DVD-n.

 

Hol legyen a fotózás?
 

saját otthon – stúdió – szabadtéri

1: Saját otthon: a kicsi korától függően, újszülött kortól maximum 3 éves korig van rá lehetőség. Előnyös, mivel saját környezetében van a kicsi, ellátásához minden kéznél van, a ruhák mind helyben kiválaszthatóak, nem kell utaztatni a kicsit. Ebben az esetben mini stúdiómat viszem magammal, számos kiegészítővel és világítástechnikával együtt. Nekem csupán egy pár méteres üres területre van szükségem, lehetőleg ablak vagy üveges ajtó közelében. Kertes ház esetén lehetőség van kinti képek készítésére is. A kiszállás Budapest területén belül ingyenes, azon túl a mindenkori benzinárak szerint kerül kiszámításra.

2: Stúdió: minden adott, a fény a hátterek, a rengeteg kiegészítő, nagy tér, játszófelületek. Öltöző, ahol kényelmesen le lehet pakolni. 3 éves kor felett csak a műtermet tudom ajánlani, természetesen kivételek adódhatnak. Nincs kiszállási díj.

3: Szabadtéri: lehet bármilyen évszakban, egyedi, vidám, hangulatos képek készíthetőek zöld környezetben, erdőben, parkban, de lehet a városban, szabadidő parkban, a várban, az állatkertben, szinte bárhol, a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt! :) Kiegészítőket ide is viszek magammal, a helyszíntől függő mennyiségben.

 

Hogyan készüljünk, mit vigyünk magunkkal?
 

A legfontosabb egy alapos pihenés a fotózást megelőzően. Vannak, akik izgulnak előtte, pedig nem kell, minden az én dolgom, nem kell attól rettegni, hogy a kicsi mit szól hozzá, rosszalkodik-e, haza akar-e majd menni stb. Egyrészt azért mert az izgalmat, stresszt a gyermekeknél jobban senki sem veszi magára, és erre érzékenységgel, hangulat ingadozással reagálnak. Másrész mivel olyan gyermek még nem járt nálam, aki a végén ne akart volna maradni, vagy másnap újra visszajönni, hosszan érdeklődve anyáéknál, hogy "mikor megyünk megint a fotósnénihez", esetleg felcsapni mellém asszisztensnek (4-5 évestől már ilyen kérések is voltak :) ).

A legkisebbek is élvezik a dolgot, hiszen számtalan játékot, apróságot viszek magammal. Ezen kívül kortól függően a legjobb ha elcsomagolásra kerül egy kedvenc játék, ami akár ütőkártya is lehet a kacagás előcsalogatására. Figyelem, ezen játék lapuljon meg a csomag alján és csakis akkor kerüljön elő ha valamiért szükség lenne rá!
El lehet hozni a fotózásra bármi olyan tárgyat, mely nagyon kedves a család számára és viszont szeretnétek látni a képeken. Lehet ez ruha, sál, játék vagy bármi.

Anyuka esetén fontos legalább egy kis sminket feltenni, mely a képeken erősen nem fog látszani, mégis élénkebbé, ragyogóbbá teszi a tekintetet. Igény esetén profi sminkest is tudok hívni a fotózásra.

Ruhák összekészítése: A választott csomag méretétől függ az átöltözési lehetőségek száma is. Egy kis csomagnál a szülőknek nem érdemes átöltözni, a kicsinek egy átöltözés belefér. Nagyobb csomag esetén már a szülők is nyugodtan válthatnak ruhát, a kicsinek pedig több szett is belefér, ezáltal is változatosabbá téve a képeket.
Öltözékek terén bári szóba jöhet, a letisztult farmer+ világos felső kombinációtól az elegánsabb ruhákig bármi. Lehet laza, lehet konzervatívabb, legyen pont olyan, mint amilyen ti vagytok, amiben jól érzitek magatokat, ez a legfontosabb. A kicsinek pedig legyen inkább több ruha, amiből a helyszínen a segítségemmel kiválaszthatjuk a legjobbakat.
A legfontosabb még, hogy minden olyan dolog kéznél legyen, ami a kicsi ellátásához elengedhetetlen: ital, cumi, étel, pelus, kiskendő stb. Ezt egy anyánál senki sem látja jobban át :)

Remélem sikerült minden kérdést megválaszolnom, de ha még mindig vannak megválaszolatlan dolgok, nagyon szívesen válaszolok telefonon vagy e-mailen keresztül.